Agymanók

Megint egy gyorsabb poszttal jövök, de remélem, hogy ez annyira nem lesz kusza és elkapkodott, mint a Veszedelmes sorscsapásról írt… valami… Azért vagyok megint ilyen felfokozott állapotban, mert megnéztem egy mesét (nyugalom len majd kifejtem) és elámultam rajta. De nem szeretném tényleg húzni az időt, mert nagyon sok mindent szeretnék leírni.

Mivel sikerült valamit elkapnom ezért egész héten itthon vagyok. Már jobban vagyok, tehát le kell valamivel kötni magamat. Ekkor kerültek képbe a filmek. Elég sokat megnéztem, bár nem mind kötött le és nem mind tetszett. De a ma esti választásom (igen körülbelül 10 perce fejeztem be) az Agymanókra esett. Valami könnyebb mesét szerettem volna, amin elbambulhatok. Hát beletrafáltam egy eléggé komoly témákat boncolgató mesébe. ÉN naivan azt hittem, hogy sikerült olyan mesét választanom, amiben az a legnagyobb probléma, hogy esik, az eső ezért nem lehet kimenni, játszani. Ebbe minden volt csak az nem. 

Az alaptörténet az, hogy mi van a fejünkben. Persze, néhány embernek állítólag nem sok minden tudom én, de ez most egy picit más. Érdekes téma, szép grafika és én (bár lehet, hogy a humorommal van baj) sokat nevettem rajta. A lényeg, hogy 5 kis „agymanó” irányítja az embereket. A nevek nem lesznek pontosak, de a lényeg meglesz. Derű, aki általában mindent irányít és a legtöbb emlék is boldog. Szomorúság (?) aki logikusan a szomorú dolgokért felelős (legalábbis a mese elején a végére változnak a dolgok). A filmben azt hiszem Undornak lett titulálva, de én inkább Ízlésnek hívnám. Az Ő dolga az, hogy mit vegyen fel Riley (a kislány, akinek a fejében kontárkodunk) vagy kikkel barátkozzon esetleg mit egyen. Ott van még Felelősség (?) aki figyel arra, hogy mi veszélyes és mi nem. Végül pedig Harag. Ő felel például a káromkodásokért és az ő döntéseit a harag irányítja.  Na, Ők öten be vannak zárva egy kis üveg irányító rendszerbe a „fejhadiszállásba” és gyakorlatilag irányítják Rileyt mintha csak simseznének. Ha kérdeznek tőle például, ők döntenek, hogy hogyan válaszoljon vagy például, hogy milyen ötletei legyenek (egyébként az ötleteket különböző villanykörtékkel jelzik). Az emlékek, pedig mint az üveggolyók. Vannak főemlékek és „mellékesek”. A főemlékek sárgák, tehát boldog emlékek. Nem megyek bele a részletekbe, mert nagyon érdekes mese és nem akarom elvenni az örömötöket. Boldog a lány, a manók is csakhogy egy kis hiba történik. Elköltöznek. Megint nem megyek bele a részletekbe, de a lényeg, hogy Riley nem sok boldogságot talál az új helyen.

A gyerekek fogalmam sincs, mit értenek a meséből, mert mint mondta egész komolyra sikerült, persze csak a humorréteg alatt. Emellett pedig nagyon édes mese. A kicsi Riley nagyon aranyos (ja, igen, a mesében 11). A régi emlékek annyira boldogok, hogy szinte már hazugnak tűnnek. Mert én bizony nem hiszem, hogy csak boldog meghatározó emlékek vannak. Persze a gyermeki naivitás (amivel mintha én is rendelkeznék) határtalan.

Összességébe a film nagyon-nagyon jó, és ami még fontosabb végtelenül aranyos. De tényleg, a film nagy részében „ohh”-ztam persze csak magamnak, illetve a filmnéző partneremnek, akiről elég annyit tudni, hogy szőrős és négy lába van, valamint ha valami nem tetszik neki, akkor ugat.