2016. március 9., szerda

Rainbow Rowell: Fangirl


  – Ébren vagy?
– Te néztél engem álmomban?
– Igen, Bella. Szóval felébredtél?
 – Nem.

Mindenki szeret valamit. Könyvet, filmet vagy akár egy történelmi kort. Vannak, akik nem mutatják, ki esetleg túlzásokba esnek. De olyanok is vannak, akik tényleg nem szeretnek semmit és senkit csak önmagukat. Cath egyik kategóriába se illik. Ő két emberért rajong teljesen. Ez a két ember pedig Simon Snow és Baz. Annyak akik nem olvasta úgy lehetne leírni, mint Harry Potter és Draco Malfoy kicsit átformálva. Nos, igen van benne egykis HP koppintás, de erről majd lent írok. A történet lényege, hogy Cath fanfictiont ír a két fiúról. Kezdetben ellenségek, de az ifjú írónő változtat rajtuk. De ha csak erről szólna, a könyv nem lenne olyan vastag és érdekes. Wren olyan, mint Cath csak mégse. Ikertestvérek, akik elmennek egy egyetemre ahol Wren javaslatára (inkább követelésére) külön koleszt kapnak. Először lesznek külön mióta megszülettek. Wren nagyon jól kijön az új szobatársával és új legjobb barátnőjével. Ám Cath egy kicsit nehezebben boldogul. Regan a szobatárs, furcsa modorú és egy kicsit még bunkó is. Van egy még furcsább barátja Levi, aki állandóan ott lóg a szobájukban és fekszik/ül az ágyon. Hát így indul Cath első éve Wren nélkül egy egyetemen, az idegenek között.
Gyors megjegyzés: Molyon sikeresen elfelejtettem bejelölni szóval ott az óta számítja a könyvet mióta befejeztem. *Megtapsolja magát*


Simonról és Bazról

Baz és Agatha egy Simon Snow oldalról
Ezt fent nem akartam leírni, de NAGYON át lehet érezni a Harry Potter ízt és világot. Persze vannak változtatások bőven és nem kimondottan zavaró inkább arra szolgál, hogy legyen egy alap, ami olyan, mint a HP, „reklám” nélkül. Legalábbis nekem ez jött le. Azért az egyetlen Potteres említés megzavart, mert egészen addig azt hittem, hogy a könyv nem vesz tudomást Harry Potter létezéséről. Viszont a részletek nem hasonlítottak Rowling zseniális művéhez. Persze nem róhatjuk fel Rowellnek, hogy nem J.K Rowling. És most vettem észre… Még a nevük is hasonlít. Szóval a fejezet végi szösszenetek nem hajaztak Harryék világára, de ettől még el is tekinthetünk. Lehet, hogy velem van a baj, de én így nem tudtam élvezni Simon történetét. Vagy adják, a kezembe a könyvet vagy ne mutassanak részleteket. Ja, hogy van könyv? Nincs magyarul? Csak egy kötet? Oh, pedig már reménykedtem. Igen Rowell megcsinálta. Megírta és kiadatta a történetet, ami köré már felépített egy regényt. Hogy ez rossz vagy jó azt olvasás nélkül nem lehet eldönteni.


Cath+Fanfic=…

Balról: Regan, Wren, Cath, Levi
A könyvek már megtanítottak rá, hogy ne akadjak ki minden kis apróságon így nem estem kétségbe 
Cath elég nagy módosítását olvasva. De felér egy olyan húzással mintha Dumbledor törvényes és vérszerinti fia lenne Voldemort. Oké, nem tudok kitérni a Harry Potteres hasonlítgatásból. Szóval a lényeg, hogy az eredeti könyvben Baz és Simon ellenségek és mindketten Agathat „akarják”. Cath fejében ez szépen átalakul egy olyan történetté, amiben Simon és Baz gyakorlatilag kibékülnek és szerelmesek lesznek egymásba. Meglepő az biztos… Cath az írásait megosztja a világgal az interneten keresztül és a kattintások száma is az egekbe szökik az utolsó (nyolcadik) eredeti könyv 
kiadása előtt ugyanis Cath azelőtt szeretné befejezni mielőtt véget ér a Snow korszak hivatalosan is.

A karakterek

Cath visszahúzódó és csöndes. Nem jár bulizni, nem iszik és az egyetemen is folytatja a fanfiction írását, amit még nagyon régen Wrennel együtt kezdtek el. Ellenben Wren bulizik, iszik éli az életét és legfőképp nem foglalkozik Simon Snow univerzumával. De így leírva teljesen más, mint olvasni, ennyire nem éles a határ az ikrek között. Ami viszont nagyon tetszett az a lányok nevével való
játék…

Regan nem szerepel annyit, mint arányába kellene neki, de így is megkedveltem. Nem lehet túl sok rzelmet leolvasni, az arcáról (kivétel: düh) és folyamatosan piszkálja Cathet. Wren a könyv végéig azt hitte, hogy utálják egymást. Persze ez nem így van és ezt mim bennfentesek látjuk is. Segít Cathnek mindenben. Nem szeretném, elszólni magam ezért nem írok le róla mindent, de annyit elárulok, nagyon jó barát.

Levi. Nos, róla se könnyű spoiler mentesen írni. A Starbucksban dolgozik. Idősebbnek néz ki a koránál. Nem szert olvasni (enyhén felháborító) tud olvasni, de nem tudja értelmezni. Persze nem beteg vagy ilyesmi csak nem tudja átrágni magát egy könyv lapjain. Az relatív, hogy ezt ki tekinti betegségnek.

Rainbow Rowell
Art az ikrek apukája megnyerte a szívemet. Azért voltak pontok ahol eldurrant az agyam és majdnem ráüvöltöttem, hogy „HÉÉ! MIÉRT CSINÁLOD EZT?!!” de aztán lenyugodtam én is, ő is. A lényeg, hogy ő neveli a lányokat, mert az anyjuk lelépett 2001 szeptember 11-én. Igen jól olvastad! Ez a fordulat nekem tetszet. Oké, ez rossz szó, de jár egy dicséret Rowell kisasszonynak érte. Ezzel is csak még jobban elérte, hogy mindenki utálja azt anőt. Mintha ezzel hangsúlyozná, hogy mennyire gonosz és, hogy olyan volt az a fordulat a lányok életében, mint az USA életében 9/11.

Courtney, Piper tanárnő és Nick maradt ki. Ebből két ember szót sem érdemelne a harmadik viszont egy oldalt, úgyhogy kompromisszum saját magammal. Együtt írok róluk.  Courtney Wren szobatársa, aki az elején még nem volt olyan ellenszenves inkább csak semleges, de a könyvvégére elkezdtem őt hibáztatni mindenért ami Wrennel kapcsolatos és szerintem félig-meddig igazam is volt. Nick indítása is nagyon jó volt és meg is kedveltem aztán jött a BUMM ami betett. Teljesen. Nem hiszem el, hogy tehet valaki ilyet, még ha kétségbeesett is. Végül pedig Piper tanárnő, aki azért nőtt annyira a szívemhez, mert akaratlanul is az irodalomtanáromra siklanak a gondolataim. Piper tanárnő tette nagylelkű volt és akaratlanul is egy anya alak jutott eszembe, no meg a már fent említett jólelkű, melegszívű és még ezernyi jó dologból és cukorkából összegyúrt tanárnő.

Végül a könyvre jellemző montázs

Minden más…

Örülök, hogy végre van egy jó könyv, aminek nincs folytatása a siker ellenére. Sokat vártam rá, hogy legyen magyarul, mert már régen kiszúrtam a külföldi borítóját itt-ott és nagyon-nagyon megtetszett. A magyar kiadással sincs különösebb probléma. Igényes és szép, de az eredeti nekem jobban tetszett.

Kinek ajánlom: MINDENKINEK! Na jó, olyanoknak akik olvastak már fanfictionokat vagy legalább egy Harry Potter regény, hogy nagyjából legyen elképzelésük a dologról. És persze minden RR fannak vagy az olyan embereknek, akiket nem rémiszt meg egy kicsit vastagabb, de nagyon jó könyv.




Értékelés:



Amit most hallgatok: A bejegyzés írása alatt folyamatosan Gunnar Madsen- Anna c. száma szólt. Nagyon nagy és nagyon új kedvenc. (Délelőtti felfedezés)
Ahogyan az is, hogy mennyivel okosabb és ésszerűbb dolog a Youtube videót belinkelni, nagyobb a megtekintési arány ;) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése